Four - Saját életet akarok

Hello Olvasók. 

Gyülekezünk, gyülekeznünk. És ennek nagyon örülök ♥

Kicsit szenvedtem a résszel, elállt a kezem a billentyűtől, és mindig félre nyomtam :( Remélem azért olvasható :) Várom a komikat ♥

T,xx

-------------------------------------------------------

Anne C.*

Ashton értetlen arc kifejezése még jobban nyomta bennem azt a bizonyos pumpát. Idegesen járkáltam fel és alá, miközben suttogva mormoltam szavakat Ash felé.

-Figyelj, hívd vissza őket, és kérj részletes információt. Mond hogy rég beszéltél velük, és teljesen elfelejtetted az egészet. Kérdezd meg hol vannak, mit kell csinálnod meg ilyenek. Aztán max elmész és kiderül hogy tök jó az egész.- magyarázott.

-Ash, nem vagyok bolond, nincs nekem szükségem erre.- tártam szét a karjaim, majd az arcát fürkésztem. Elhúzta a száját, és vállat rántott. 

-Haza megyek, és utána járok ennek az egésznek.- vázoltam a tervem, majd felkaptam a táskám, igazgattam egyet-kettőt a szoknyámon, majd beléptem a nappaliba.

-Sajnálom, de nekem most mennem kell. Majd még beszélünk.- halvány mosoly jelent meg az arcomon, majd próbáltam minél előbb lelépni. 

Pár hatalmas lépéssel közelítettem meg a bejárati ajtót, majd vissza fordulva még elköszöntem Ash-től.

-Otthon találkozunk.- igen, a szállodai szobát ma már csak szimplán otthonnak nevezem. 

Kiléptem a tavaszi levegőre, amitől egy kicsit jobb kedvem lett. Sietősen léptem le az utolsó lépcső fokról is és megindult a parkon keresztül a szállóhoz. Nem akartam őrültnek tűnni, de nem tudtam a rohanásom normális sétára változtatni. Kénytelen voltam már kocogni, hisz az adrenalin olyan szinten termelődött a testemben, a dühvel együtt hogy arra ha keresnék se lenne kifejezés. 

Türelmetlenül álldogáltam a zebránál és már a másodperceket is óráknak számolva dühöngtem magamban hogy mi az istenért nem lesz ez már zöld. Majd mikor átváltott a jelzés, megkönnyebbült  sóhaj  hagyta el a szám, és szint úgy rohanva a túl oldalra érve kapkodtam a lábaim a vörös bársony szőnyeg felé. Újonnan szerezte be Tom, aminek én még nem jöttem rá a lényegére. De most komolya, télen úgy fog kinézni hogy lehányni nem lenne kedvem, nem hogy végig sétálni rajta. Bár biztos lesz majd egy-két szorgos takarító hölgy, akik súrolják majd a koszt és a sárt a szálak közül. Majd meglátjuk.

-Hello Kells.- köszöntem rohamomban, majd meg se várva a választ siettem a lift felé.

-Héj Ann, várj.- loholt utánam , majd a liftnél utol ért. 

-Bocs Kells, de most nem alkalmas.- vágtam rá majd idegesen nyomkodtam egyre gyorsabban a lift hívó gombját. 

-Mióta lettél ilyen? Nem alkalmas? - nevetett fel.- Milyen szavak ezek.

-Kells.- szóltam rá. 

-Mi a baj? Olyan vagy mint...

-Mint egy elmebeteg? Egy idióta? Pszichológushoz kellene mennem?- vágtam a fejéhez még magam se tudom miért.

-Ha?- ráncolta a homlokát. 

A lift felé fordultam majd idegesen csaptam rá egyet. Rá dőltem a sajgó kezemre és utat engedtem a könnyeimnek. 

-Héj, mivan veled?- Kells a hátamat simogatta, közben pedig próbált lehámozni a lift ajtóról.  

-Szívat az élet. 

-Gyere.- húzott maga után , majd egy kis idő múlva az irodájában találtam magam. Tom csináltatta neki pár hónapja, bár Kells nem igazán használj ki,és feleslegesnek is tartotta bár most szerintem mind a ketten örültünk neki.

-Mesélj.- utasított kedvesen, majd a vezetések telefonon kért a konyháról két teát.

-Kells, nem igazán tudok én se erről semmit.

-Valamin még is felhúztad magad.

-Felhívott egy pszichiáter cég, hogy felkerültem a listára és gratulálnak.

-És?

-Én nem jelentkeztem ilyen helyre, nem szorulok segítségre nem vagyok kattant. 

-Anne.- sóhajtott. -Ne így fogd fel ... mondjuk úgy hogy kiöntheted a lelked, és segítenek legyőzni ezt.

-De nem kell semmit legyőznöm. De várj...- akadtam le egy másodpercre. -Erről te tudtál?

-Miről?

-Kells.-szóltam rá.

-Tom hívta fel őket.

-Mi? De direkt megbeszéltük hogy nem avatkozik bele az életembe.

-Segíteni akar.

-De szóljon inkább.

-Kérlek, értsd meg őt.

-Nem akarom meg érteni.- kiáltottam el magam. -Elegem van abból hogy mindig mások irányítják az életem. Sajátot akarok végre.- kirontottam a szobából, és meg se álltam a szobámig.

Belépve eldobtam a táskám az egyik fotelre, majd lerúgtam a cipőm, és mellé a blézerem is helyet kapott. Végig dőltem az ágyon majd a párnába fúrtam az arcom. Keserves sírásba kezdtem, amit egy idő után a telefonom csörgése szakított félbe. Szipogva néztem körül, de meglepetésemre nem a mobilom volt. 

Az éjjeliszekrényhez nyúltam és levettem a helyéről a vezetékest. 

-Háló?- megtöröltem a szemem, majd próbáltam a hangomra találni. 

-Ha 1 perc alatt ott állok az ajtód előtt, beengedsz?- szólalt meg rekedtes hangján.

-Ez kérdés volt?

-Reméltem hogy ez a válaszod.- elmosolyodtam hangja hallatán, majd letettem és az ajtóhoz siettem.